A módosított időpontról 2021. június 28. -án megküldött levélben tájékoztatjuk Ügyfeleinket. Kérjük, figyelmesen olvassák kapcsolódó tájékoztató levelünket! Köszönjük együttműködésüket! Átruházást megelőző tranzakciókért való felelősség Felhívjuk ügyfeleink figyelmét, hogy az állomány-átruházással a Bank és Önök között kötött Fizetőkártya-elfogadói szerződés megszűnik. Ugyanakkor a Fizetőkártya-elfogadói szerződés általános feltételei 11. 8. pontja szerint a szerződés megszűnése nem érinti a feleknek a Fizetőkártya-elfogadói Szerződés megszűnése előtt történt, kártyával végrehajtott tranzakciókkal, illetve az ezen tranzakciók ellenértékének kiegyenlítésével kapcsolatos felelősségét, kötelezettségeit. Ennek megfelelően a Bank jogosult a kereskedőket közvetlenül megkeresni, amennyiben az átruházást követően az átruházást megelőző tranzakció vonatkozásában reklamáció érkezik a Bankhoz. Kérjük az ilyen esetek gördülékeny megoldásához fokozott együttműködésüket. A K&H Pénzforgalmi Szolgáltató Kft.
H I R D E T M É N Y AZ OTP SZÉP KÁRTYA FELHASZNÁLÁSÁNAK ÁTMENETI MÓDOSÍTÁSÁRÓL Ezúton tájékoztatjuk Tisztelt Kártyabirtokosainkat, hogy a Széchenyi Pihenő Kártya kibocsátásának és felhasználásának szabályairól szóló 76/2018. (IV. 20. ) Korm. rendelet módosításáról szóló 178/2021. 15. ) Korm rendelet szerint " 2021. december 31-ig az Szja tv. 71. § (1) bekezdése alapján béren kívüli juttatásként az egyes alszámlákra utalt Széchenyi Pihenő Kártya juttatást... a kártyabirtokos az egyes alszámlákon lévő pénzeszközt a 3. § (2) bekezdésétől eltérően az 5. § (1) bekezdése szerinti másik alszámlánál meghatározott szolgáltatás ellenértékének megfizetésére is - ide nem értve a szolgáltatás közvetítését - felhasználhatja". Kártyabirtokosaink ennek megfelelően 2021. április 25. és 2021. december 31. között az összes OTP SZÉP kártya elfogadóhelyen bármelyik alszámláról fizethetnek. Fentiekkel kapcsolatban Kártyabirtokosainknak teendője nincs, szerződésüket módosítani nem szükséges. A jogszabály alapján 2022. január 1-től visszaáll a felhasználás korábbi szabályozása, és újra csak a szolgáltató tevékenysége alapján meghatározott alszámláról lehet majd fizetni.
A bankunk által kínált bankkártya-elfogadási szolgáltatás igénybevételével minden hazai és nemzetközi pénzintézet által kibocsátott VISA, VISA Electron, MasterCard, MasterCard Electronic, Maestro, Diners Club, American Express, JCB, Union Pay és a SZÉP kártyák (MKB, K&H, OTP és Erzsébet-utalvány Plusz kártya), valamint egészségpénztári kártyák elfogadására nyílik lehetőség.
Amennyiben Önnek a K&H Bankkal fizikai POS szolgáltatásra vonatkozó Fizetőkártya Elfogadói Szerződése van úgy kérjük, olvassa el figyelmesen tájékoztatónkat. Amennyiben a migrációról még nem kapott hivatalos értesítést, vagy kérdése merül fel, úgy kérjük, hívja a K&H Bank 0-24 órában elérhető telefonos ügyfélszolgálatát a +361/20/30/70/335-3355 telefonszámon. K&H Bank ügyféltájékoztató levél 1. K&H Bank ügyféltájékoztató levél 2. előzmény A KBC Csoport magyarországi leányvállalata, a K&H Bank, és a KBC Csoport csehországi leányvállalata, a CSOB úgy döntött, hogy testvérvállalatként összefog egymással, és 2020 második felétől a K&H bankkártya-elfogadási üzletága a CSOB magyarországi leányvállalataként, K&H Pénzforgalmi Szolgáltató Kft. néven folytatja tovább működését. K&H Pénzforgalmi Szolgáltató Kft. MNB tevékenységi engedély száma: H-EN-I-567/2020. a fizikai POS migráció állomány átruházás folyamat lépései A K&H Bank Zrt. helyett a fizikai POS terminálon történő fizetőkártya-szolgáltatást a K&H Pénzforgalmi Szolgáltató Kft fogja nyújtani.
A SZÉP-kártyával fizethető szolgáltatásokról bővebben a Szolgáltatások menüpont alatt olvashat, a szolgáltatások részletes listáját a Letölthető dokumentumok menüpontunkban találja. A szálláshely-szolgáltatásokat mindhárom alszámla terhére fizetheti. 2020-ban a SZÉP-kártya éves maximális kerete a kedvezményes közteherviselés mellett változatlanul 450 000 forint: a szálláshely alszámlára 225 000, a vendéglátás alszámlára 150 000, a szabadidő alszámlára 75 000 forint helyezhető. A SZÉP-kártyára érkezett juttatások nem járnak le, a kibocsátó az utalás évét követő második naptári év május 31. napját követően 3 százaléka, de legalább 100 forint havi díjat számol fel az addig fel nem használt összegre. Azok az OTP SZÉP kártyabirtokosok, akik nem kötöttek szerződést az OTP Pénztárszolgáltató Zrt. -vel, nem tudnak juttatást fogadni a kártyájukra és a kártyájukon elérhető juttatások érvényessége az utalás évét követő második naptári év május 31. A lejárt összegek a munkáltatónak kerülnek visszautalásra.
Ezen problémák kiküszöbölésének érdekében hozták meg a havidíj felfüggesztését az ügyfelek javára.
Budapest, 2021. április 23. OTP Pénztárszolgáltató Zrt. Április 25-től év végéig a SZÉP-kártya mindhárom zsebéről bármelyik SZÉP-kártyás szolgáltatást ki lehet fizetni Az április 15-én megjelent kormányrendelet az idei évre átmenetileg megszűnteti a SZÉP-kártya zsebeinek felhasználása közötti határokat, ugyanis bármelyik zsebről ki lehet fizetni a másik két zseb szolgáltatásait is. A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy pl. a szálláshely és a szabadidő zseben lévő pénzből is lehet ételért fizetni, vagy éppen a vendéglátás zsebről fitnesz bérletet vásárolni. Kártyabirtokosaink – a kormányrendelet hatályba lépésével összhangban – április 25-től fizethetnek bármelyik zsebről az elfogadóhelyi hálózatunkban. Ennek érdekében semmilyen teendőjük nincs, a három zseb elfogadását automatikusan fogjuk beállítani az elfogadóhelyeken. 2021. április 16. OTP SZÉP kártya MÁR LETÖLTHETŐ AZ ÚJ OTP SZÉP KÁRTYA MOBILALKALMAZÁS Töltse le az új OTP SZÉP kártya mobilalkalmazást, és kövesse könnyedén aktuális egyenlegét és tranzakcióit, utaljon előleget, a térképes keresővel pedig elfogadóhelyeket is kereshet.
Kölcsön bármire online Gyakran ismételt kérdések Mi történik, ha nem tudom kifizetni a kölcsönt? Amennyiben nincs elég pénze időben befizetni a törlesztő részletet, vegye fel a kapcsolatot a kölcsön szolgáltatójával. Egyezzen meg vele a további lehetséges lépésekről, amely mindkét fél lehetőségeit szem előtt tartja. Kaphatok kölcsönt, ha már jelen vagyok a hitelregiszterben? A hitelregiszterben akkor is szerepelhet, ha csak pár napot késett a törlesztőrészlet befizetésével, vagy elfelejtette befizetni valamelyik számláját. Ezért minden kérelmet egyénileg bírálunk el, és azoknak is esélyük van kölcsönt felvenni, akik szerepeln Mire lesz szükségem a kölcsönhöz? A kölcsön megszerzéséhez 18 éven felülinek kell lennie, rendelkeznie kell érvényes személyi igazolvánnyal és magyarországi állandó lakhellyel. A kölcsön igényléséhez számítógépre, tabletre vagy mobiltelefonra, valamint internetkapcsolatra lesz szüksége. Önt is érdekelné az online kölcsön? Töltse ki a nem kötelező érvényű kérelmet, és a szolgáltató felveszi Önnel a kapcsolatot.